Forrás: Vadász-lesen
A zalai vadászoknak bizonyára nem kell bemutatni a bürüt, amit a nyelvészek tájszónak neveznek. Joggal, mert valóban az; a dunántúli tájegység megyéiben, fõleg Zalában ismert. Mindazonáltal megyénkben is elõfordul csodálkozás a szó hallatán, melynek jelentése: gyaloghíd: árkon, patakon átjárás végett keresztültett deszka, palló. A szó azok fülébe cseng vissza ismerõsen, akik mindennap találkoznak „jelentésével”.
Az eső elől sátorba kényszerültek a zalai vadászati évadnyitó résztvevői szombaton, így a ponyva alatt került sor a Hubertus-misére, valamint az új vadászok avatására is.
A Gemenc Zrt. és az szekszárdi Mentálhigiénés Műhely Önkéntes Központja által szervezett tábor lakói az elmúlt napokban elkészítették az ősi halcsapdát Lassiban, a Halászati kiállítás épülete előtti réten.
A vadászat végeredményéről, pontosabban, a vadételek elkészítéséről szólt a szombati nap Hortobágyon, a Kilenclyukú-híd környezetében. Itt rendezték meg hagyományosan a Hortobágyi Vadásznapot, immár tizenkilencedik alkalommal.
Közlekedés | Lassan véget ér az őzek párzási időszaka, majd kezdődik a szarvasak {szarvasok (a szerk.)} násza. Ilyenkor az egyébként nyugodt állatok akár halálos közlekedési balesetet is okozhatnak párjukat keresve.
A magyar vadásztársadalom létszáma kétszerese a honvédség létszámának, a vadászok fegyelme példamutató, miként fegyverismeretük is - mondta a honvédelmi államtitkár.
A kürtök megfújásával és az elejtett vadak bemutatásával vette kezdetét az idei vadászszezon a Hortobágyon. A megyei vadász szövetség szerint a most induló vadászati évben számos díjnyertes nagyvadra lehet számítani, hála a vadgazdálkodási szakemberek munkájának.
Forrás: Zalai Hírlap | Szerző: Horváth-Balogh Attila
A vadászat, az erdő kapcsán számos gyermekkori emlék tolul fel, de mind közül egy nagyon él bennem. Nagyapámmal néha-néha kirándultunk a rengetegbe, s egy alkalommal (miután az anyjuk után szaladó csíkos hátú kismalacok megbabonáztak, s elfogott a vakbuzgalom) makknak néztem valamit, amit nem kellett volna. Helyre kis kupac volt az avarban, s én egyet kézbe vettem a tucatnyi "makkutánzat" közül - legnagyobb meglepetésemre puszta kézzel sikerült kettétörnöm. Mint kiderült, amit én a tölgyfa termésének néztem, az valójában szarvasürülék volt... Soha nem felejtem el: mikor nagyapám látta iszonyatomat és döbbent arckifejezésemet, tiszta szívből elkezdett kacagni, s percekig hahotázott ott, az erdő közepén. Még a könnye is kicsordult. Azóta óvatosabban járok-kelek a rengetegben, s százszor is meggondolom, mit nézek meg testközelből. Mert aki nem ismeri az erdőt, azt még meglepetés is érheti, ugyebár...
Egy osztrák vadász a csapi erdőben, a Kis-Balaton Vadásztársaság területén lőtte meg az idei szezon első gímszarvas bikáját 25-én hajnalban. Hartwig Fumits Dél-Burgenlandból jött, s immár tíz éve rendszeres visszatérő. (Képünkön Perjési Tamás fővadász, ifjabb Fülöp István és Hegyi Árpád kísérővadászok, valamint Nagy András a szép trófeás állatot készíti elő szállításra. Az 5200 hektáron gazdálkodó vadásztársaság osztrák, német, belga, olasz és svájci vendégvadászokat vár zalakarosi vadászházukba. A szezonban 28 szarvasbikát, 37 őzbakot és 120 vaddisznót terveznek kilőni.
Forrás: Zalai Hírlap | Szerző: Horváth-Balogh Attila
Már nehezen kezelhető méretű nagyvadállomány, az emiatt szaporodó vadkár, s nehezen fülön csíphető orvvadászat - ezek árnyékolják be a megyeszék- helyi évadnyitóval szombaton ünnepélyesen megkezdődő vadászati szezont.





Legfrissebb hozzászólások

