1 2 3 Következő oldal
Rovat: Híreink | Dátum: 2010. augusztus 15.
Forrás: Vadász-lesen

Talán az ösztönzés hiánya, talán a megmérettetés nem elég komoly megítélése, vagy talán a hírverés hiánya teszi, de a vadgazdálkodással, vadásztatással és vadászattal nap, mint nap foglalkozó hivatásosok versenyét már jó ideje csak kétévente rendezi meg az Országos Magyar Vadászkamara. Az előző évek versenyeinek pontos követelményeit, sikerességét, valamint eredményét sajnos nem ismerem, az idei évben azonban volt szerencsém bepillantani a "kulisszák” mögé.

Rovat: Híreink | Dátum: 2010. augusztus 03.
Forrás: Vadász-lesen

Két megye - Somogy és Tolna - hivatásos vadászai mérték össze szakmai rátermettségüket 2010. július 29-én, a Kaposvár melletti Tókaji lőtéren. A szervezés oroszlánrészét a Somogy megyei kamarai titkár, Kemenszky Péter vállalta magára. Biztosította a helyszínt, felkérte a bírákat, kidolgozta az adminisztratív feltételeket, ebédről és díjazásról gondoskodott.

Rovat: Híreink | Dátum: 2010. július 22.
Forrás: OMVK

A tavaszi rekord méretű áradás nemcsak a természeti környezetben, hanem az érintett területek lakosságának is komoly károkat okozott. A magyar vadászok is mélységes megdöbbenéssel és együttérzéssel értesültek a településeket súlyosan érintő árvízről. A vadászok árvízi védekezésben mutatott helytállása mellett, a helyreállítási munkák elősegítésére az Országos Magyar Vadászkamara és az Országos Magyar Vadászati Védegylet, valamint az érdekképviseletek megyei szervezetei hat millió forint támogatásban részesítik Szendrő, Onga-Ócsanálos, és Sajóecseg önkormányzatait.

Rovat: Híreink | Dátum: 2010. július 15.
Forrás: Vadász-lesen | Szerző: Gazdag Csabáné

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Dianák közé invitáltuk a szomszédos megyékből a vadászhölgyeket egy kis gyakorlásra, és kapcsolatunk elmélyítésére. Bács-Kiskun megye 4, Heves megye 1, J-N-Sz megye pedig 6 fővel képviseltette magát.

Id. Fésűs Sándor meghívásának eleget téve, Tiszakécskén az Árkus lőtéren rendeztük meg az idei évi koronglövészeti programunkat 2010. július 11-én.

Rovat: Híreink | Dátum: 2010. június 25.
Forrás: Vadász-lesen | Szerző: MKB

Június 12-én Bük-fürdőn a vadászkürtösök térzenéjével és a vasi vadászok zászlajának fogadásával, tikkasztó hőségben kezdődött a Vas megyei vadásznap. Az ünnepi köszöntők elhangzása után a rendezvénysátorban Hubertus misén vehettek részt a látogatók, ezt követően pedig tizennyolc ifjú vadász tett fogadalmat.

Rovat: Híreink | Dátum: 2010. június 25.
Forrás: Vadász-lesen | Szerző: MKB

A Répcevölgye Vadásztársaságnál vendégeskedtek a Vas megyei Dianák, az elmúlt hét végén. Szeles időben gyülekeztünk Ecker Erzsi udvarában Csepregen - heten - lányok. Finom vacsorát fogyasztottunk és megkóstoltuk Kontó Helga sütijét , közben megérkeztek kísérőink is a helyi vadásztársaságból.

Rovat: Híreink | Dátum: 2010. június 14.
Forrás: Vadász-lesen | Szerző: B-A-Z Vadászkamara

Mint ahogyan tapasztalták, illetve a televízió képernyőin és számos más híradáson keresztül értesülhettek, az elmúlt hetek rendkívüli időjárása miatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az árvíz és belvíz miatt számos település, terület került víz alá.

Rovat: Híreink | Dátum: 2010. június 10.
Forrás: Vadász-lesen

A Vadászati Kulturális Egyesület és a VKE Diana Vadászhölgy Klub kezdeményezésére, a Safari Club International Közép- Magyarországi Egyesülete támogatásával az alábbi

FELHÍVÁST
tesszük közzé:
Bizonyára sokan feszült figyelemmel olvassák a Borsod- Abaúj- Zemplén Megyét sújtó árvízzel kapcsolatos híreket.
 

Rovat: Híreink | Dátum: 2010. június 07.
Forrás: Vadász-lesen | Szerző: MKB

A Diana Vadászhölgy Klub Vas megyei szervezete 2010. június 3-án természetjáró vetélkedőt szervezett Kemenesmagasiba, melyen 36 gyermek és négy pedagógus vett részt a helyi általános iskolából.
A megyéből öt vadász hölgy jött el, hogy az iskolás gyerekeket megismertessék természet csodáival, a vadászat értelmével, hogyan kell óvni, védeni a környezetünket.
 

Rovat: Híreink | Dátum: 2010. május 17.
Forrás: OMVK

Az Országos Magyar Vadászkamara Elnöksége 2010. május 12-i ülésén megtárgyalta és elfogadta Homonnay Zsombor újságíró javaslatát, melynek alapján fotópályázatot hirdet a vadvédelem fontosságának és szükségességének bemutatására.

Rovat: Híreink | Dátum: 2010. április 29.
Forrás: Szentkorona Rádió | Szerző: Gribek Dániel

Pénteken 16 órától az Erdőzúgásban egy különösen érdekes témáról beszélgetünk Jandó Tiborral, ki Sopron kezdte erdőmérnöki tanulmányait, majd '56-ban Kanadába emigrált, és évfolyamtársaival, tanáraival ott fejezte be az iskolát.

Rovat: Híreink | Dátum: 2010. április 28.
Forrás: OMVK

Az OMVK elnökségének jóváhagyásával szervezett fotókiállítást a Kulturális Bizottság.
A képek a „A természet, a vad és az ember” téma köré csoportosulnak, 14 ismert személy küldte el fotóit (120-nál több képet), amelyekből 60 darab vált méltóvá nagyításra, bemutatásra, további 5 felvétel (ebből 4 készült 1945 előtt!) egészíti ki a kollekciót, utalva a fotózás kezdetére.

Rovat: Híreink | Dátum: 2010. április 28.
Forrás: OMVK | Szerző: Fáczányi Ödön

Április 14-én ülésezett a Kamara Kulturális Bizottsága.A bizottság tagjai megtárgyalták a kamarai választások tapasztalatait, értékelték a vadászati kultúra négy éves munkájáról az országos közgyűlés elé került tájékoztatót, a közgyűlés állásfoglalását.

Rovat: Híreink | Dátum: 2010. április 28.
Forrás: OMVK

A 141/2009 (X.29.) számú ún. 'Vadhús rendelet' előírja a képesített vadhúsvizsgáló képzés feltételeit. Ezen kívül azt is előírja a jogszabály, hogy a már képesítéssel rendelkező vadhúsvizsgálók kötelesek továbbképzésen részt venni.

Rovat: Híreink | Dátum: 2010. április 28.
Forrás: Vadász-lesen | Szerző: Bán Beatrix

Programjaink helyszíne és/vagy időpontja a szervezés során változhat, melyről időben értesítjük tagjainkat.
Az itt felsoroltakon kívül több megyében rendezünk koronglövészetet és egyéb programokat, melyről levélben értesítjük az adott megyében regisztrált Diana Vadászhölgy Klub tagokat.
 

Rovat: Híreink | Dátum: 2010. április 25.
Forrás: Vadász-lesen

Emailben kaptuk ezeket a fotókat, melyeken a Nyírtasson esett bakok láthatók.

További információk hamarosan...

 

Rovat: Híreink | Dátum: 2010. április 25.
Forrás: Szentkorona Rádió | Szerző: Gribek Dániel

Április 23-án, pénteken a Szentkorona Rádió Erdőzúgás vadászmagazinjának témája a magyar erdők fontosságáról szólt. Gribek Dániel ezúttal dr. Vig Pétert, a Nyugat-Magyarországi Egyetem docensét kérdezte.

Rovat: Híreink | Dátum: 2010. április 25.
Forrás: Szentkorona Rádió

A Gazdakör április 17-i adásának anyagát, mely a FeHoVáról szóló összeállítást tartalmazza Itt meghallgathatják!

Rovat: Híreink | Dátum: 2010. április 22.
Forrás: Vadász-lesen

Április 15-én, Kelet-Magyarországon lőtte a Naturhun Vadászatszervező iroda visssaztérő vadászvendége ezt a parókás bakot. Az őzbakot három évvel ezelőtt látták utoljára, most viszont puskavégre került.

Gratulálunk a szerencsés elejtőnek!

Rovat: Híreink | Dátum: 2010. április 21.
Forrás: Vadász-lesen

Súly: 712 gr
Pont: 190,7
Elejtés helye: Orosháza, Dózsa Vadásztársaság
Elejtő: Kurt Alexander Michael német vendégvadász
Kísérő: Flach András
Elejtés ideje: 2010. április 18.
Vadászatszervező: Naturhun

 

Rovat: Híreink | Dátum: 2010. április 18.
Forrás: Szentkorona Rádió | Szerző: Gribek Dániel

Pénteken 16 órától megújult formában újraindul a Szent Korona Rádió népszerű vadászműsora, az Erdőzúgás.

 

Rovat: Híreink | Dátum: 2010. április 11.
Forrás: Vadász-lesen

1. Társasági adó

A vadásztársaságok (mint egyesületek) a társasági adó alanyai, függetlenül attól, hogy az adott adóévben vállalkozási tevékenységet végeznek-e vagy sem; azonban részükre a törvény sajátos szabályokat tartalmaz.

Rovat: Híreink | Dátum: 2010. április 04.
Forrás: SCI

Elérkezett az Safari Club International Közép-Magyarországi Egyesülete által kiírt  "Gyerekek a természetért" című irodalmi pályázat eredmény hirdetésének napja.
Több, mint 60 lelkes kisgyermek küldte el pályázatát. A pályázatokat elbíráló Bizottság nehéz helyzetben volt, mivel sok olvasmányos, kifejezetten élvezetes mű érkezett be.

Rovat: Híreink | Dátum: 2010. április 04.
Forrás: Vasnépe

A Diana Vadászhölgy Klub Vas megyei szervezetének tagjai is részt vettek a FEHOVA szakkiállításon. Standjukon a vásárosmiskei Bősze Boglárkával is találkoztak.

Rovat: Híreink | Dátum: 2010. április 04.
Forrás: Nógrád megyei Rfk.

Országosan egyedülálló hármas együttműködési megállapodást kötött Nógrád megyében a rendőrség, vadászkamara és a polgárőrség. A vadállomány óvása, az ezzel összefüggő jogsértések megelőzése, a vadászat gyakorlásához szükséges feltételek biztosítása, a lőfegyverek megszerzésére, tartására, kezelésére vonatkozó szabályok szigorú betartása alapvető érdeke az Országos Magyar Vadászkamara Nógrád Megyei Területi Szervezetének, a Nógrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének, valamint a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányságnak. Ezért került sor 2010. március 19-én a hármas együttműködési megállapodás aláírására a rimóci vadászházban rendezett megbeszélésen.

  1 2 3 Következő oldal
Város
Előrejelzés
nap


2010. szeptember 05.
Holdfázis: Csökkenő félhold
Hold pozíciója: 0.38131208612884
Hold fényereje: 13.3%

Következő Nap
Telihold 18.27
Újhold 3.5
Első negyed 10.9
Utolsó negyed 25.7


Heti nézet
Vasárnap

Csökkenő félhold
Hétfő

Csökkenő félhold
Kedd

Csökkenő félhold
Szerda

Újhold
Csütörtök

Újhold
Péntek

Növekvő félhold
Szombat

Növekvő félhold


© Vadász-lesen, Vadász hírportál és online magazin 2009. Minden jog fenntartva.